Home

Hétvégi orvosi ügyelet

orvosi ügyelet mintaprogram Vidéken több településen már eddig is nagyon sok gond volt az esti, hétvégi ügyelet ellátásával. Mióta novemberben felemelték az orvosok fizetését, még kevésbé lett kecsegtető az az óránkénti 2500 forint os díjazás. A lap szerint akár 4000-4600 forintot is kaphat most egy orvos, a. Az ügyelet rendelési ideje hétköznapokon 16 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégén, valamint ünnep- és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig folyamatosan. KISBÉR: Batthyány Kázmér Szakkórház, Kisbér, Iskola utca 11. (telefon: 34/354-000) KOMÁROM: (Szőny) Széchenyi u. 1. (telefon: 34/344-770 Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig, Hatvan, Szalkai u. 5. Tel.: 37/341-040. Jászapáti Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnap reggel 8 órától az első munkanap reggel 8 óráig, Jászapáti, Kossuth út 10. Tel.: 57/443-421 Köszöntjük az ügyeletfigyelõ honlapján! Honlapunkon megjelentetett ügyeleti adatokkal segítséget kívánunk nyújtani azoknak, akik éjszaka, munkaszüneti vagy ünnepnapon illetve idegen környezetben kerülnek olyan helyzetbe, mely azonnali intézkedést igényel. Reméljük, megelégedésére szolgál ügyeletfigyelõ rendszerünk Orvosi ügyelet, szakrendelői-, kórházi háttér Ügyelet. Siklósi Központi Háziorvosi Ügyelet naponta 15.30.-tól másnap reggel 7.30. ig, hétvégén és ünnepnap egész nap. Az ügyelet feladata a felnőtt és gyermek betegek ellátása. Tel.: 72/515-104 , 104, 112 A telefon a mentőszolgálat diszpécserénél csörög

Már kezdődik is az új orvosi ügyeleti rendszer tesztje

  1. den napján
  2. Székesfehérvár felnőtt és gyermekháziorvosi ügyelet: Seregélyesi út 17., tel.: felnőtt: (22) 501-404, gyermek: (22) 501-405, városkörnyéki: (22) 501-220.
  3. Felnőtt ügyelet: Elérhetőség, információ: 45/415-047. Kisvárda lakosságának 18 órától reggel 7 óra 30, vidéki lakosoknak 16 órától reggel 8 óráig. Kisvárda lakosságának ellátása 7 óra 30-tól 18 óráig a háziorvosnál történik
  4. Helye: Bátaszék, Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104 . Ellátási terület: Bátaszék, Báta, Alsónána, Alsónyék, Mórágy, Pörböly és Várdomb települések. Megjegyzés: Elsősorban saját háziorvosát hívja, az ügyelet csak 16 óra után működik.Ha (16 óráig) nem éri el saját háziorvosát, a következő számokon kérhet segítséget

Hét végi orvosi ügyeletek KEMM

2019. szeptember 1-jétől Ferencvárosból (1096 Budapest, Haller u. 29/A.) az Auróra utcába, a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ földszintjére költözött a 24 órás, kijáró és ambuláns, központi (felnőtt) háziorvosi ügyeleti és sürgősségi ellátás Felnőtt orvosi ügyelet. Cím: 1148 Bp. Hermina út 7. Telefon: 06 1 220 6693 Rendelési idő: minden nap 24 órás az ügyelet. Gyógyszertári ügyelet. Cím: 1148 Bp. Örs vezér tere 23. Telefon: 06 1 221 3861, 06 1 442 0382 Házhozszállítás: 06 1 203 0811, 06 20 534 826 Ügyelet: Hétköznapokon 15.00 órától másnap reggel 07.00 óráig, illetve szombat reggel 07.00 órától hétfő reggel 07.00 óráig Csurgói Egészségfejlesztési Iroda Cím: Csurgó Kistérségi Járóbeteg-szakellátó Központ 8840 Csurgó, Soltra Alajos utca 14 Központi Háziorvosi Ügyelet 05 009 4520 3963 Karcsa Kun Béla u.31. 47/342-012 V Hétköznapügyelet: 1600-0800 Hétvégi ügyelet: Szo:08 00-H:8 Községi Önkormányzat Karcsa Karcsa Karos,Pácin,Kisrozvágy, Nagyrozvágy,Bodroghalom,Ricse Központi Háziorvosi Ügyelet 05 009 4526 3973 Cigánd Fő u. 38. Tel.: 47/334-067 Orvos ügyelet, gyógyszertári ügyelet. Címe, telefonszáma ügyeleti beosztása. Éjszakai orvosi ügyelet. Zalaegerszeg város és városkörnyék központi (felnőtt és gyermek) ügyelet helye: Zalaegerszeg, Botfy u. 1. (Mentőállomás mellett).

Hittantábor - 2016 | Köszöntjük Lippó község honlapján

A 24 órás sürgősségi orvosi ügyeletet a kerület felnőtt lakossága részére az Országos Orvosi Ügyelet Egészségügyi Nonprofit Kft. látja el a 2006-ban felújított Benő utcai rendelőben. 2017. január 1-jétől a sürgősségi betegellátás hatékonyságának fokozása, a párhuzamos hívások számának csökkentése, valamint az azonnali elérhetőség biztonságának. Háziorvosi ügyelet: Pécs és kistérsége települései lakosai számára: hétköznap 15.00 órától reggel 7.00 óráig; szombat, vasárnap és ünnepnapokon .00-24.00 óráig: Pécs, Ifjúság útja 13. (TSZDK-szint, megközelíthető a Honvéd utcai klinikai személybejárat felől) Tel.: 72/515-104 (ügyeleti időben). Házigyermekorvosi ügyelet: Pécs és kistérsége. Zugló 24 órás, ambuláns és kijáró orvosi ügyelete, melyet az Inter-Ambulance Zrt. lát el a Hermina úti Szakrendelőben. A mentők közvetlen telefonszáma: 104. Az Örs vezér téri szakrendelőben hétfőn, kedden és csütörtökön is állandó, mentős szakember látja el az ügyeletet 12 és 16 óra között, a második emeleten (222. szoba) 2017. szeptember 11. (hétfő) reggel 8 órától új helyszínen található: az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet épületéből elköltözött az 1043 Bp., Berda József u. 48. szám alá. A telefonszám változatlan: 06-1- 369-2600 A IV. kerület 24 órás, felnőtt sürgősségi orvosi ügyelete, melyet 2011 vége óta az International Ambulance Service Kft. lát el

Hétvégi orvosi ügyeletek SZOLJO

Elindult a 24 órás orvosi ügyelet Szentendrén! 2017. augusztus 1., 16:37. A Bükkös-parton, a háziorvosi rendelőben 2017. augusztus 1-től 0-24 órás ügyeletben látják el a betegeket Szentendrén. Idén januárban döntött a képviselő-testület az új szolgáltatásról, melyhez közbeszerzési eljárást indítottak. A pályázat. Ügyelet. Dunakeszi - Göd - Fót kistérség közigazgatási területén éjszakai és hétvégi sürgősségi orvosi ügyelet működik. Telefon: 06-27-341-902. Az ügyelet hétköznap 18:00-08:00 óra között, hétvégén péntek 18:00 és hétfő 08:00 óra között működik. Az ügyelet működtetője az Emergency Service Kft Háziorvosi körzetek Fogorvosok rendelési ideje Fogorvosi körzetek Orvosi ügyelet Fogorvosi ügyelet Gyógyszertári ügyelet Közszolgáltatók Víz- és csatornaszolgáltatás Hulladékkezelés Kéményseprés Térfigyelő kamerarendszer VÁLASZTÁSOK Önkormányzati választás 2019

Gyógyszertári ügyelet: Lestyán Gyógyszertár Hatvan, Kossuth tér 8. Heves és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Heves, Szerelem A. u. 32. (36/314-104). Hétköznap este 19-től másnap reggel 7-ig, hétvégén reggel 7-től másnap reggel 7-ig. Gyermekorvosi ügyelet: Ugyanott, mint a felnőtt ügyelet. Állatorvosi helyettesítés Gyermekorvosi ellátás (hétvégi, kibővített rendelés) Telefon:(+36-1) 387-1439. Cím:1033 Budapest, Pethe Ferenc tér 3. Szombaton és Vasárnap 9-12 óra között. Ügyeletes gyógyszertárak Óbuda Patika. Telefon:(+36-1) 388-6142. Telefon 2:(+36-1) 368-6430. Cím:1032 Bp. Vörösvári út 84 hétközi és hétvégi központi orvosi ügyeleti feladatok ellátása a felnőtt és gyermek lakosság részére a szerződéses határidőn belül. Az önkormányzati megállapodás alapján, a nyertes ajánlattevő lakosságszám-arányosan állítja ki havonta a számlát az orvosi ügyeletben résztvevő települések irányába külön. Hétvégi Gyermekorvosi Ügyelet: Gyermekorvosi ügyelet. Cím: Szentendre, Bükköspart 27. Telefon: Tel.: 26-312-650; Nyitva tartás: Szombat-Vasárnap és Ünnepnap: 9-13-ig gyermekorvos, 13 óra után a központi ügyelet áll rendelkezésre

XXII. kerületi (hétvégi) gyermekorvosi ügyelet. Fehérvári út 12. tel: +36-1-212-5979. 2012. június 30-ától hétvégén és... Fogászati Ügyelet Budapest - Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet, Semmelweis Egyetem. Szentkirályi u. 40. fszt. 8-10.. Hétvégi napokon (Szombat, Vasárnap), valamint munkaszüneti-, és ünnepnapokon 8.00-16.00 közt sürgősségi gyermekorvosi ellátást erre indokolt esetben a Jávorszky Kórház Szakrendelőjében lehet igénybe venni. Helyszín: Vác, Argenti D. tér 1-3. Jávorszky Kórház Szakrendelőintézete 2. emelet, Gyermekrendelő

Hétvégi ügyelet

Orvosi ügyeletek; Orvosi ügyeletek. ALAPELLÁTÁSI FELNŐTT ÉS GYERMEK SÜRGŐSSÉGI ÜGYELET 6721 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (Szilágyi utca felől) Hétköznap: 16-07.30h Hétvégén: 08-20h Tel: +36 62/ 433 104. BALESETI SEBÉSZETI FELNŐTT ÜGYELET Traumatológiai Klinik mosonmagyaróvári,infoMosonmagyaróvár, ügyelet, ügyeletek, orvosi ügyelet, fogorvosi ügyelet, gyógyszertári ügyelet, háziorvosi ügyelet, gyermekorvosi. Felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet Felnőtt sürgősségi orvosi ügyelet. Cím: Dombóvár, Szent István tér 1. Telefon: 74/461-198; Nyitva tartás: A központi háziorvosi ügyelet Dombóváron a Szent István tér 1. alatti ügyeleti rendelőben és a hozzá kapcsolódó helyiségekben működik, a szolgáltató az Emergency Service. II.sz háziorvosi rendelő Tartós helyettes orvos: Dr. Bojtor Éva 20/313-53-91. Rendelői telefonszám: 20/315-15-28 Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Csurgó. 09.00-12.00. ORVOSI ÜGYELET Hétköznap 18 órától 8 óráig, illetve hétvégén és ünnepnapokon II. számú rendelőintézet (Szabadság tér 3.) Telefon: (06-70) 370-3104 HÁZIORVOSI KÖRZETEK ÉS RENDELÉSI IDŐK. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Hétköznap, illetve ünnepnapokon és hétvégén 22 óráig. Medicina Patika (Dózsa György út 12.

Kistolmács

Ügyelet.h

Hétközi orvosi ügyelet: Minden nap 16 órától - reggel 8 óráig. Hétvégi orvosi ügyelet (munkaszüneti napokon is) felnőtt és gyermek betegek számára: Szombat reggel 8 órától - hétfő reggel 8 óráig. Helye: Orvosi Ügyelet (Mentőállomás mellett) 8868 Letenye, Kárpáti u. 3 Orvosi ügyelet 2020.01.08. Gyömrőn az orvosi ügyeleti ellátást az Inter-Ambulance Zrt. biztosítja. Ügyeleti rendelő: Gyömrő, Szent István utca 55. Telefonszám: 0629-332-233 Hétvégi forgalomkorlátozás a Tőzeges Tó körül . 2021.07.09. Programok. orvosi ügyelet működik a Recsk, Kossuth L. út 167. sz. alatti Egészségügyi Központban. A hétvégi orvosi ügyelet továbbra is pénteken 13,00 órától hétfő reggel 8,00 óráig látja el a sürgősségi eseteket a fenti rendelőben. Ügyeleti telefonszám: 36/478-01 Hétköznapi ügyelet: 16 órától másnap reggel 8 óráig, 24 órás, hétvégi és ünnepnapi ügyelet: reggel 8-tól másnap reggel 8 óráig. Cím: 2367 Újhartyán, Fő utca 26. 06-30/244-2212 2. számú háziorvosi körzethez tartozó területek: 1. Akácfa utca teljes; 2 Itt megtalálod a(z) hétvégi orvosi ügyelet kategóriába tartózó összes egységet frissességi sorrendben a következő helyen: II. kerüle

Az orvosi kamara megszüntetné a mostani ügyeleti rendszert, és a mentőszolgálatot, valamint a sürgősségi osztályokat fejlesztené, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) is úgy gondolja, az ügyelet egy kényelmi szolgáltatás, amit csak akkor szabad meghagyni, ha az állam megveszi azt Hétvégi fogászati ügyelet 7400 kaposvár, ezredév u. Egészségügy, fogászat, közérdekű információk, orvosi rendelő, orvosi ügyelet; Hétvégi fogászati ügyelet 7400 kaposvár, ezredév u. 111 céget talál orvosi ügyelet kifejezéssel kapcsolatosan kaposváron településen az arany oldalak cégkereső adatbázisában TÁJÉKOZTATÁS ÜGYELETI ELLÁTÁSRÓL PÉCS VÁROSÁBAN Felnőtt háziorvosi ügyelet Pécs és Kistérsége települései lakosai számára: Hétköznap délután 15 órától reggel 7 óráig; szombat, vasárnap és ünnepnapokon 0-24 óráig - Janus Pannonius Klinikai Tömb épülete, a Pécs, Ifjúság út 13 Hétközi orvosi ügyelet: Minden nap 16 órától másnap reggel 8 óráig. Hétvégi orvosi ügyelet (munkaszüneti napokon is) felnőtt és gyermek betegek számára: Szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig. Helye: Orvosi Ügyelet (Mentőállomás mellett) 8868 Letenye, Kárpáti u. 3

Hétvégi orvosi ügyelet. Helye: Devecser, Miskei u.1. Telefonszám: 88/412-104 vagy 104. Rendelési idő: hétköznap: 16.00 órától másnap reggel 8.00 óráig. hétvégén és munkaszünet napokon 8.00-tól másnap reggel 8.00 órái Állatorvosi ügyeletek. Ebben a menüpontban tesszük közzé a MÁOK területi szervezeteinek hétvégi/ünnepnapi szolgáltató állatorvosi ügyeleti beosztásait. Az oldalon azonban. - csak azokat a megyei adatokat tudjuk közzétenni, ahol működik ügyelet, és. - csak azokat a beosztásokat tudjuk megjeleníteni, amely területi. Itt találja azokat az elérhetőségeket, amelyeken segíteni tudnak, ha hétvégén vagy éjszaka van szüksége gyermekorvosi ellátásra

Orvosi ügyelet, szakrendelői-, kórházi háttér - Medarix Bt

Ügyeletek Budapesten és Pest megyébe

Orvosi ügyelet: Összevont központi (felnőtt és gyermek) orvosi ügyelet hétköznap 16:00 órától másnap reggel 08:00 óráig, valamint hétvégén és ünnepnapokon megelőző munkanap 16:00 órától a következő munkanap 08:00 óráig Kőbánya 24 órás, ambuláns és kijáró orvosi ügyelete, melyet az International Ambulance Service Kft. lát el. Sürgős esetben hívd a 112-es telefonszámot! A mentők közvetlen telefonszáma: 104 További információ Orvosi ügyelet - XI. kerület - Újbuda - Orvosi ügyelet a szomszéd kerületekben is. Legutóbb frissítettek tel: +36-1-212-5979. A Szent János Kórházban található valamennyi... XI. kerületi (hétvégi) gyermekorvosi ügyelet. Fehérvári út 12. tel: +36-1-212-5979. 2012. június 30-ától hétvégén és minden munkaszüneti. Állatorvosi ügyelet Ha valami probléma merült fel kedvencével kapcsolatban, akkor hívja a 06-30-625-00-44-es telefonszámot, akár hétvégén is vagy ünnepnapokon. Ezt az állatorvosi ügyeletet pontosan azért, hoztuk létre, hogy a sürgős esetekben ne kelljen várni a következő munkanapig, hanem a beteg azonnali ellátásban részesüljön. Állatorvosi ügyelet Budapesten Hívja. 2019. augusztus 30. - Hétvégi gyermekorvosi ügyelet indít a Budaörsi Egészségügyi Központ. 2019. szeptember 1-jétől szombati és vasárnapi napokon immár gyermekorvos is készenlétben áll a budaörsi szakrendelő orvosi ügyeletén, hogy fogadja a sürgős ellátásra szoruló ifjú pácienseket Budaörs és Törökbálint területéről

Felnőtt háziorvos rendelés | Védőnői szolgálat | Gyermek háziorvos rendelés | Hétközi és hétvégi orvosi ügyelet | Járóbeteg szakellátás | Gyógyszertár | Fogorvosi rendelés | Életmódprogram - EFOP-1.5.3-2017-00072 | Jelzőrendszeres házi segítségnyújtá 2012. június 30-ától hétvégén és minden munkaszüneti napon 9 és 14 óra között a Szent Kristóf Szakrendelőben gyermekorvosi ügylet működik. Bejárat a gyermekszakrendelések felől, a gyermekszakrendelések kapuján. Az ügyelet telefonszáma: + 36 (1) 212 59 79, ellátója a Főnix-Med Zrt 2021. augusztus 20-tól 26-ig: Dr. Gaál Balázs ügyel Elérhetősége: 6723 Szeged, Róna utca 27. 06/20/9451-105 Az augusztus 20-i hosszú hétvégén az ügyelet 8-20 óráig tart

Éjszakai és hétvégi orvosi ügyelet. Vecsés, Telepi u. 68. Telefonszám: 06 29 551 - 473. Hétköznap (hétfőtől-péntekig) 18.00-8.00; Hétvégén (péntek estétől-hétfő reggelig) 18.00-8.00; Ünnepnapokon és Munkaszüneti napokon 00.00-24.00; Gyermekorvosi rendelő Gyermekorvosi ügyelet Felnőtt Központi Háziorvosi Ügyelet: 3529 Miskolc, Csabai kapu 9-11. sz. Gyermek Központi Ügyelet: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. sz

Éjszakai fogászati ügyelet debrecen | orvosi ügyelet

Egészségügyi ügyeletek Fejér megyében FEO

Hétvégi gyermekorvosi ügyelet indít a Budaörsi Egészségügyi Központ, szeptember 1-jétől Az ügyelet a fenti számon kihívható, illetve a Heim Pál Kórház ambulanciája is fogadja a betegeket ügyeleti időben. Hétköznap napközben 12:00-16:00 és 16:00-20:00 óra között a kerületi gyermekorvosi rendelők adnak ügyeletet, az az alábbi táblázatban szereplő időbeosztás szerint Felnőtt orvosi ügyelet: Pétervására, Szabadság tér 29. (36/368-013). Hétköznap du. 16-tól reggel 8-ig, hét végén folyamatosan. Gyermekorvosi ügyelet:A felnőtt orvosi ügyelettel együtt. Állatorvosi helyettesítés: Magánállatorvosi helyettesítésjún. 21-22.: Dr. Lénárt Ákos 30/2508-653. Heves megye, hatósági állatorvos Összegyűjtöttünk minden lényeges információt, amit az oldalunkon megtalál hétvégi ügyelet témakörben Kerületünkben 2021. augusztus 1-jétől megváltozik az egészségügyi alapellátást biztosító hétvégi és éjszakai gyermek háziorvosi ügyeleti szolgáltató. A rendelés, valamint az ambuláns betegek fogadása az említett időponttól a 1093 Budapest, Tűzoltó utca 71-75. szám alatti gyermekorvosi rendelőben történik. A rendelő a Klinikák metróállomástól négy percre.

orvosi ügyelet, orvosi ügyelet 13 kerület, háziorvosi ügyelet, ambuláns orvosi ügyelet, kijáró orvosi ügyelet, éjszakai orvosi ügyelet, hétvégi orvosi ügyelet, nonstop, 13 kerület, révész utc orvosi Ügyeleti ellÁtÁs És gyÓgyszertÁri Ügyelet orvosi Ügyeleti ellÁtÁs: 2019. december 24. reggel 7 ÓrÁtÓl 2019. december 30. reggel 7 ÓrÁig (kunhegyes, dÓzsa gyÖrgy utca 4.) gyÓgyszertÁri Ügyelet: 2019. december 24.-25.-27. magyar korona gyÓgyszertÁr 08:30-11:00 ÓrÁi

Ügyelet - Kisvárda Város Honlapj

Állandó ügyeletek Imperiál Állatkórház Állatorvosi ügyelet. Cím: 3300 Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 36 36 312 460; 36 70 623 1235; Nyitva tartás: H-P 8.00-18.00 SZ-V 9.00-12.0 Orvosi Rendelő, Ügyelet Háziorvosi Hétvégi ügyelet. Dr. Csekő és Társa Bt. 2941 Ács Gyár utca 32/38 Megnézem +36 (34) 386102 Megnézem. Orvosi rendelő, orvosi ügyelet - $$ Orvosi Rendelő, Ügyelet Védőnői szolgálat. 2941 Ács Deák Ferenc utca 25 Megnézem +36. A II. kerület 24 órás ambuláns és kijáró háziorvosi ügyelete felnőtteknek, melyet az Országos Orvosi Ügyelet Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. lát el.. Életveszélyes állapot esetén (pl.: légzés hiánya, eszméletlen állapot, bénulás, hirtelen beszédzavar, nyomó-szorító mellkasi fájdalom verejtékezéssel, nehézlégzéssel) azonnal a mentőket.

Orvosi Rendelők Szakorvosi rendelők: Védőnői Szolgálat. 8220 Balatonalmádi Ady Endre utca 3 Megnézem. +36 (88) 438750 Megnézem. +36 (88) 438750. Orvosi rendelő, orvosi ügyelet. - Háziorvosi ügyelet 0-24 órában. 2017. január 23., 11:21. A január 19-i testületi ülésen a képviselő-testület határozott arról, hogy városunkban 0-24 órás orvosi ügyelet működjön, melynek érdekében elindították a közbeszerzési eljárást. Figyelem

Elindult a 24 órás orvosi ügyelet Szentendrén

Bátaszék város Központi háziorvosi ügyele

Háziorvosi ügyelet ellátás helye: Dunakeszi, Liget utca 40. Háziorvosi ügyelet telefonszáma: +36 27 341 902 Ideje: Hétköznap 18.00-tól másnap reggel 08.00-ig, hétvégén, munkaszüneti és ünnepnapokon 08.00-tól másnap reggel 08.00-ig Sürgősségi gyermekgyógyászati ügyelet: Dr. Jávorszky Ödön Kórház gyermek szakrendelő. Háziorvosi ügyelet A hétközi és hétvégi központi ügyeleti ellátást a Kistérségi Társulás keretében megszervezett ügyelet biztosítja a kistérség 16 települése vonatkozásában. Az ügyeleti feladatokat a társulással - és az egészségbiztosítási pénztárral közvetlen finanszírozásra - szerződést kötve. XV. kerületi orvosi ügyelet. Zsókavár u. 42-44. tel: +36-1-307-2222. 2014. szeptember 1-jétől Rákospalota, Pestújhely, Újpalota 24 órás..

Sport365

Egészségügyi szolgáltatások Ábrahámhegy Badacsonytomaj Révfülöp: Háziorvosi ellátás, Orvosi ügyelet, Gyermekorvosi ellátás, Fogorvosi ellátás Badacsonytomaj, Fogorvosi hétvégi ügyelet Veszprém, Állatorvosi ellátás Kővágóörs, Griff Gyógyszertár Badacsonytomaj, Mandragóra Gyógyszertár Révfülö Kistérségi Orvosi Ügyelet Nonprofit Kft. 7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 135 . 82/463-178 Hétvégi fogászati ügyelet 7400 Kaposvár, Ezredév u. 13. 82/427-480 Somogy megye szombat, vasárnap és ünnepnapokon: 08.00 - 14.0 Rtg vizsgálat és sürgősségi laborvizsgálatok folyamatosan rendelkezésre állnak az ügyeleti időszakban is. Rutin laborvizsgálatokat minden nap végzünk. A laborvizsgálatok díját - a hétvégi díjszabásnak megfelelően - 2,000 Ft felár terheli. Gyógyszertárunk reggel 9-től este 19 óráig tart nyitva

Hétvégi fogorvosi ügyelet: 06 72 492 713 Hétközi és hétvégi orvosi ügyelet: 06 72 351 016 Állati hulladék lerakó (Beremend): 36 30 420 8816 és 36 30 421 127 Szent Margit Rendelőintézet Felnőtt orvosi ügyelet. 1032 Budapest, Vörösvári út 88-96. +36 1 388 9180. 1039 Budapest, Csobánka tér 6. +36 1 454 7500. Pácienseknek

Ráckeve állatorvos ügyelet

Telefon: +36 1 317 66 00. Orvosi ügyelet, Mentők. Cím: 2120 Dunakeszi, Fő út 75-81. Telefon: +36 27 341 902, +36 27 341 008 Követelmények: Általános orvos, szakorvos jelölt. Licence vizsga, szakvizsga előny Munkakörülmények: Modern, légkondicionált, igényesen kialakított rendelő, szakképzett asszisztencia Kötelességek: napi 4 h rendelési idő, szükség esetén beteg vizit, dokumentációk. Sürgősségi orvosi ügyelet. Munkanapokon délután 16 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégén és munkaszüneti napokon 0-24 óráig. Az ügyelet helye: Szarvas, Vasút u. 46-48. Telefon: 06-66/400-502 Ügyeletes gyógyszertár Hétvégi orvosi ügyelet. Helye: Devecser, Miskei u.1. Telefonszám: 88/412-104 vagy 104. Rendelési idő: hétköznap: 16.00 órától másnap reggel 8.00 órái